TALÁLKOZÁS NAGYANYÁIMMAL. (Bogyai Frigyes)  Ma ez talán normális dolog, de akkor ez nem is volt olyan egyszerű...

1954, vagy 55 volt édeanyám elhatározta, hogy meglátogatjuk Pozsonyban élő családját, nem utolsó sorban gyermekeit szerette volna megmutatni édesanyjának.

Elmúlt a világháború, újra vissza álltak a szigorúan őrzött trianoni határok, A kollektív bűnösség elvének megfelelően sok tízezer magyart megfosztottak vagyonától, emberi jogaitól. Egy részüket áttelepítették "csehországba" sokakat egy bőrönddel "lakosságcsere" címén átvagoníroztak, mint a marhákat, Magyarországra, Többen megpróbáltak a Dunán átszökni, bizony sokan oda vesztek. és ezrivel voltak olyan családok, akik a határon marhavagonokban élve várták a "bebocsátást". Rokonaim a "szerencsésebbek közé tartoztak, vagyonukat nem kobozták el lakásukból nem költöztetták ki, "csak " szlovákosítani kellet nevüket...

Mivel a jaltai megállapodás, a világ újra felosztása szerint mi a szovjet régióba kerültünk, létre jött na "TESTVÉRI SZOCIALISTA ORSZÁGOK" rendszere. E szép elnevezés hallatán a mai ember úgy gondolná ezazt is jelentette, hogy a "testvérekhez könnyen át lehetett utazni. Aki ezt hiszi nagyot téved ! hosszú, sokszor hónapok előzték meg az útlevél esetleges megadását. (Először valuta keretetkellett igényelni és kapni, majd ennek alapján kérhettünk útlevelet, amelyet a belügy vagy megadott, vagy nem.

Végre meg volt az útlevél, tömött vonattal a határig, hosszú útlevél és vámellenőrzés.. majd hamarosan megérkeztünk Pozsonyba. Nekem gyermek fejjel magyar városnak tűnt. Hasonló épületek, az emberek magyarul beszéltek.... A családunk nagyon szívesen fogadott minket, megismetem anyám nővéreit, családjukat és nagyanyámat is. Emlékeimben, mint kis törékeny asszony maradt meg, a családon belül nagy tekintéllyel. Ő is, mint oly sok anya a háborúknak köszönhetően egyedül nevelte lányait. Sorra rendezték a közeli s távoli rokonok , ifjúkori barátnők látogatását. Sok igen kedves emberrel ismerkedtem meg. Náhányukkal (hölgyekkel ) bátyámmal együtt sokáig leveleztünk is. Valamely időjárási, vagy szervezési probléma miatt anyám vidéki rokonaihoz már nem jutottunk el. Az idő röpült, utaznunk kellett haza. A pozsonyi pályaudvaron még várt minket egy meglepetés apai nagyanyám. Talán, 10 percet láttuk egymást. Akkor úgy gondoltuk hamarosan újra látni fogjuk családunkat, nagyanyámékat. Soha többet nem láttuk Őket, a határ elválasztott minket. Talán egy év telt el amikor anyám szomorú hírt kapott, meghalt édesanyja. Mindenáron ki szeretett volna menni a temetésére, de a "belügyi szervek " semmi jóval nem kecsegtették, hogy gondolja, hogy ilyen gyorsan, csak úgy kap valutát és útlevelet ?!  Anyám ekkor már a Nehézipari Minisztériumban dolgozott, bekéredzkeett a miniszterhez és elődta problémáját. Akkor egy jó fej volt a nehézipari miniszter, áttelefonált a BM-be, mindent letárgyalt, odahívatta a sofőrjét, elmagyarázta, hogy hova vigye anyámat, intézzék el az útlevelet és utána hozza vissza. Így jutott ki anyám édesanyja temetésére a TESTVÉRI SZOCIALISTA CSEHSZLOVÁKIÁBA,  az ősi magyar fővárosba Pozsonyba.

Apai nagyanyám többé nem láttam..

 

   

---

Mottó : a nagyszülők azért vannak, hogy unokáikat felelősség nélkül elkényeztessék,  nevelés felelőssége marad a szülőknél. Életemnek ez az epizódja kimradt..

Anyai nagyanyám Pozsonyban unoka nővéremmel, unokájával, még a háború előtt

 Nagyanyám a pozsonyi temetőben nem sokkal a halála előtt. A család szinte minden tagjának - hála a háborúnak - volt kihez járnia.

 

 

Oldal: Találkozás nagyanyáimmal
Pozsonytól Budapestig, utcagyerekből vezérigazgató - © 2008 - 2024 - csaladunkrol.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat