Pozsonytól Budapestig, utcagyerekből vezérigazgató

Őseim útja, Vajka, Pozsony, Komárom Budapest: Háttér a Szegénységi Bizonyítvány

 

SOLYMÁSZAT, MELY RÉSZE LETT ÉLETEMNEK.

 

HOGYAN LETTEM SOLYMÁSZ ?


FORRADALOM TEREMTI A SOLYMÁSZT  

 

1956 oly sok magyar életében hozott nagy változást. Mi is így jártunk Miklós barátommal. E barátság kora gyermek korunkban kezdődött, együtt kezdtük el koptatni az általános iskola padjait. A pecázás, majd a vadászat iránti érdeklődés is egyszerre támadt fel bennünk és évtizedeken keresztül kölcsönösen fertőztük egymást. Hamarosan együtt szövögettünk álmokat  nagy vadászatokról.  Nagy hatással voltak ránk Széchenyi, Kittenberger, Homoki és Bástyai könyvei.

Míg Budapest utcáin ropogtak a fegyverek, Miklós barátom – hogy szoba fogságát elviselhetővé tegye – egyre többet olvasgatta Homoki és Bástyai könyvét. E komoly tanulmánynak meg is lett az eredménye. Egyik esti beszélgetésünkkor kijelentette, nem vár tovább, most úgy is van ideje, Ő solymász lesz. A komoly elhatározást tett is követte. Nem kis rábeszélés arán  rászedte nagymamáját, hogy készítsen neki solymász kesztyűt, mivel köztudott, hogy solymász kesztyű nélkül nem solymász a solymász. Azonban a forradalmi harcok miatt nem lehetett bőrt szerezni, ezért a nagymama kénytelen volt a féltve őrzött „békebeli”  viaszos vászon asztal terítőjét feláldozni.  Ez volt a solymászat oltárára helyezett első áldozat. Ekkor sem mi, sem a nagymama nem tudta, hogy a solymászat mennyi áldozatot követel, nem csak a solymászoktól, hanem a hozzá tartozóiktól is.  Nagymama ügyességének köszönhetően az első solymász kesztyű hamarosan elkészült. A második  és egyben a legnagyobb akadálynak az tűnt honnan szerzünk madarat, mert ha már van solymász kesztyűnk ahhoz madár is kell!  Hiszen a solymászathoz szükséges felkészültségünk már meg volt. Homoki és Bástyai könyvét mindketten olvastuk, sőt elméletben jól idomított madarainkkal már temérdek vadat zsákmányoltunk. Miklóst az ilyen kis dolgok nem akadályozták meg abban, hogy egy ilyen alapos, több mint egy hetes  felkészülés után solymásszá váljék. Egy kis fejtörés után megszületett a zseniális megoldás. Hisz a keresett madár – Pityuka képében – eddig is ott ugrált, beszélgetett körülöttünk. Így lett első solymász madarunk Pityuka a hullámos papagáj.

Most azonban nagy feladatok vártak rá. Naponta több órát töltött a solymász kesztyű ujján, így sikerült jól „behordani”, hisz ez a szakkönyvek szerint is nagyon fontos egy solymász madárnál! Azonban a forradalom hamarosan véget ért és elkezdődtek a hétköznapi feladatok iskolába járás tanulás és egyéb haszontalanságok. Ezek az akadályok, bármely nagynak tűntek is nem tudtak bennünket eltéríteni a solymászat rögös útjáról. Hiszen a történelem formáló ’56-os forradalom nem múlt, nem múlhatott el nyomtalanul a solymásszá válásunk folyamatában. E pár hetes „intenzív”  házi solymász tanfolyam szinte egész további életünket meghatározta.

 Én e komoly solymászati alapok elsajátítása után kapcsolatot kerestem más solymászokkal. Hamarosan tudomásomra jutott, hogy az állatkertben komoly solymász élet folyik, ugyanis a forradalom szele elsöpörte a professzionális solymász telepeket is. A hivatásos solymászok is madaraikat a Budapesti Állatkertben helyezték el. Ők maguk pedig más munka után néztek. Úgy gondoltam alapos felkészültségemre ráfér egy kis tovább képzés. Bástyai, Fintha, Szidnay, Patay és még sorolhatnám, hamarosan maguk közé fogadtak. E solymászok kik közül többen  az előző években lóhátról pedzettek libákat s gémeket, magas szintű felkészültségemet megfelelően díjazták. Megmutatták a vizes vödör és a súroló kefe helyét és lehetőséget kaptam arra, hogy a sólymok helyét naponta alaposan felsikáljam.. Hiába a tisztaság fél egészség és a sólymoknak az egészsége minden solymász számára igen fontos. Ezt nekem is be kellett látnom.

Pityuka behordásának a tapasztalatait is jól tudtam hasznosítani. Hamarosan rám bízták Lelovich szirti sasának az etetését. Ez véleményük szerint tipikusan egy 13 éves srácnak való feladat volt. Az első sas etetés maradandó nyomokat hagyott bennem. A többiek nem szívesen etették, mert idegenekkel szemben, legyen az felnőtt vagy gyerek igen durva volt. Kedves solymász társaktól egy nyúlfejet kaptam. A sas a szerény falatok után élénken érdeklődött, honnan lehetne még néhány falat húst kicsípni, hogy éhségét csillapítsa. Miután éles solymász eszemmel erre rájöttem, nagy lendülettel – amennyire tőlem tellett – vissza- lendítettem ülőkéjére.. Azonban ahogy a madár ugrott, a hátsó körme beakadt a solymász kesztyű lelógó bojtjába. A sas is és én is csodálkoztunk a helyzeten. El sem tudtuk képzelni ki fog és kit. Ma sem tudom hogyan szabadítottam ki körmét a kesztyű bojtjából. E sikeres Sas etetési tanfolyam se vette el a kedvem. Később több sast is idomítottam és ma is kedvenc madaraim közé tartoznak a levegő e hatalmas óriásai.

 A sikálás és a sas etetés magas szintű elsajátítása után a profi solymászok is belátták, hogy bennem egy kiforrt ifjú solymász tehetség lakozik. Rám bízták  gém és varjú fogó sólymaik napi hordozását. Ők nem tudhatták, hogy ez semmiség volt Pityuka behordásához képest….

Hamarosan segédkezhettem madaraik röptetésénél, tanításánál is. De én ekkorra, mint kiforrott solymász, már nagyobb célok, egy saját vadászmadár beszerzése és betanítása felé kacsingattam.

 kezdetek07.jpg

1957 első vörös vércsémmel.

tihany004.jpg

 

1960 Tihany solymászbemutató Basával

 

folyt.köv


A SOLYMÁSZAT NEM CSAK A KIRÁLYOK SPORTJA

 

Írásaimból egyből kiderül, hogy ezt az ősi vadászati módot nem őseimtől lestem el. A nagy vadász írók szépen leírják, hogy apjukkal, intézőjükkel stb ismerkedtek meg a vadászattal. Hát nálam ez szóba se jöhetett. Ezt az utat , ezt a szenvedélyt is - mint oly sok mást az életemben - magam választottam.

Kora gyermekkorom óta vonzódtam az állatokhoz, szüleim ezt mindig tolerálták !. A Dessewffy utcai lakásunkban (inkább a ház udbarán lévő kertrecben) kis gyermekkoromban már tartottam galambot, teknősbékát, sündisznót, s együtt fürödtünk a a fürdőkádként is funkcionáló mosó teknőben szelíd vadkacsámmal..

 

folyt köv 

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

8. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

9. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

10. Sangreal Boxerkennel

► Sangreal Boxers: the reality of perfectism

sangreal.hupont.hu

11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

12. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

13. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

14. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

15. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

16. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

18. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

19. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

20. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete

► Online és Valós Szegedi rögbi csapat

szegedierospaprikak.hupont.hu

21. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

22. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

23. utazás buszjárat Horvátország Split Trogir Zadar Omis Vir Sziget Korfu

► Szeged Zadar Trogir Split Omis, Budapest Kecskemét Zadar Vir Sziget Trogir Split Omis utazás busz buszjárat személyszállítás nyaralás Horvátország. #Splitbusz Békéscsaba Orosháza Szeged Korfu busszal Görögország splitbusz@gmail.com

horvatba-utazas.hupont.hu

24. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

25. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

26. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

27. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

28. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

29. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

30. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

31. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

32. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

33. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

34. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

35. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

36. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

37. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

38. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

39. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

40. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

41. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

42. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

44. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

45. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

46. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

47. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

48. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

49. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

50. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

51. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

52. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

53. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

54. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

55. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

56. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

57. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán

► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com

ujaranykor.hupont.hu

58. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

59. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

60. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

61. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

62. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

63. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

64. MINŐSÉGI ANGOL HASZNÁLT RUHA - BÁLÁS RUHA NAGYKERESKEDÉS

► MINŐSÉGI HASZNÁLTRUHA - ORIGINÁL BÁLÁS RUHA - ANGOL EXTRA RUHA - ANGOL BÁLÁSRUHA BESZERZÉS OLCSÓN

angolbala.hupont.hu

65. Lányok oldala

► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................

girlsvorever.hupont.hu

66. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922

► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.

piroskatrans.hupont.hu

67. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

68. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

69. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

70. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

71. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

72. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

73. FUTBALL CSAPATOK!

► A világ összes legjobb csapata!

focicsapatok.hupont.hu

74. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!

albaniakirandulasok.hupont.hu

75. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 2
Heti: 11
Havi: 88
Össz.: 29 757

Látogatottság növelés
Oldal: A solymászat nem csak királyok sportja
Pozsonytól Budapestig, utcagyerekből vezérigazgató - © 2008 - 2025 - csaladunkrol.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »