Pozsonytól Budapestig, utcagyerekből vezérigazgató

Őseim útja, Vajka, Pozsony, Komárom Budapest: Háttér a Szegénységi Bizonyítvány

Vadász lettem.


Mint föntebb említettem 56-ban az iskola szünet miatt több szabad időnk volt, Miklós barátomnál elolvastam néhány vadázti témájú könyvet is. (Széchenyi, Molnár Gábor, Kittemberger..) A természet az állatok iránt kis korom óta érdeklődtem, az így megismert világ az ember és atermészet viszonyának új oldalát mutatta be. Vannak akikben a kulturális hatások nem nyomták el a vadászat ősi ösztönét, hát mi ezek közé tartztunk...

Miután ilyen képzett vadászok lettünk, valahogy el kellett indulnunk a vadásszá válás rögös útján. Ennek a már említett első lépcsőfoka a solymásszá válás volt, de nem mondtunk le arról, hogy mi is fegyveres vadászok is legyünk. Ennek persze voltak némi adminisztrációs akadályai. A fegyvertertási engedély alsó korhatára 18 év!!! és ettől még igen távol voltunk. Kellett keresni egy vadász társaságot amelyik felvesz tagjai közé, ami akkor nem volt egyszerű dolog, és valahol Budapest környékén szerettünk volna vadászni, hiszen od el is kellett jutni.

Lassan teltek múltak az évek, de vadásszá válás-terveinkről nem mondtunk le. Kerestük a kapcsolatokat, ismerősöket hová vennének fel minket. Végül eljutottunk Dorsch Gyurihoz aki akkor a Ceglédi Tanács vadásztársaságának az elnöke volt. Ö logopédusként dolgozott a Rókus kórházban. Náluk volt tagfelvétel és szeretett voln fiatal pesti tagokat fölvenni.. Most már csak a feltételeket kellett megteremteni ! Vadászvizsga, Erkölcsi Bizonyítvány, fegyvertartási engedély és végül egy fegyver..

1964 volt. A gödöllői filmtelepen töltöttem az időmet, ahol több solymásztársam is dolgozott, vagy úgy mint én "ingyenmunkásként" élt a lehetőséggel hogy ott lehetett. Ez nagy élmény volt. Filmekre előkészített, szarvasok, vaddisznók, muflon.. szóval mindenféle állat ami csak egy filmhez kellett. Külön meg kell említenem a farkasokat. Szigeti Kálmánnak farkasai is voltak Ő szabadon mehetett közéjük dédelgethette kölkeiket.. és keresztezési kísérleteket is folytatott farka és kutya keverékekkel. Az Ő nevéhez is kötődik a magyar agár és az erdélyi kopó megmentése. A világ egyik legtehetségesebb állatidomárja volt, sok nemzetközileg elismert filmes az Ő "szárnyai alól" repült ki és szerzett világ karriert.

Számomra az is nagy élmény volt, hogy "Kőszívű ember fiainak" forgatásához mi nevelhettük az Erdélyből származó farkas kölyköket.

Egyszer csak jött az értesítés mehetek vizsgázni a MAVOSZ pest megyei választmányába. A vizsga könnyen ment és alkalmat adott arra, hogy néhány emberrel megismerkedjünk. Így kerültünk közelebbi kapcsolatba Tóth Jenővel Pest megye fegyverügyi előadójával. Vele is és családjával is közelebbi kapcsolatba kerültünk. Miklóssal mi javítgattuk a család tv-jét is.. Később többször nagy-vad vadászatra vendégségbe is elhívott. Ez a kapcsolat később igen gyümölcsözőnek bizonyult. Megkaptam a fegyvertartási engedélyt, már csak fegyvert kellett szereznem. Ennek a normális útja az, hogy  fegyvervásárlási engedély birtokába az ember bemegy egy vadász boltb, kiválszt egy fegyvert és megveszi. De én ekkor jövedelem nélküli diák voltam. Pénzem részint öztöndíjamból, részint tanulás melletti alkalmi munkákból (pl.: tüzelő hordás) eredt. Drága új fegyverről szó se lehetett. Tóth Jenőtől jött a segítség. Nemrég koboztak el egy öreg süllyesztett kakasos 16-os lampart sörétes puskát, ez nem került megsemmisítésre, hanem megvehettem 800 ft-ért.





 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 15
Heti: 48
Havi: 155
Össz.: 26 287

Látogatottság növelés
Oldal: Vadász lettem
Pozsonytól Budapestig, utcagyerekből vezérigazgató - © 2008 - 2024 - csaladunkrol.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »